Dr. Nagy Viktória vagyok, a Győri Ügyvédi Kamara által bejegyzett egyéni ügyvéd. Jogi tanulmányaimat Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán folytattam, ahol 2012-ben szereztem meg „summa cum laude” minősítési jogi diplomámat. Már az egyetemi évek alatt fontosnak tartottam a megfelelő szakmai gyakorlat megszerzését, ezért több neves budapesti ügyvédi irodában dolgoztam gyakornokként. A jogi diploma kézhezvételét követően Győrben helyezkedtem el ügyvédjelöltként. 2016-ban „kitűnő” minősítéssel teljesítettem a jogi szakvizsgákat, 2016 májusában kezdtem meg egyéni ügyvédi tevékenységemet.

 

Célom Ügyfeleim jogi ügyeinek magas színvonalú és eredményes kezelése, érdekeik hatékony érvényesítése, valamint az Ügyfél elégedettségének maximális biztosítása. Nincs két egyforma jogi helyzet, ezért kiemelt figyelmet fordítok az Ügyfelek egyéni helyzetének megértésére, igényeinek megismerésére és azon dolgozom, hogy személyre szabott megoldásokat kínáljak. Meggyőződésem, hogy konstruktív együttműködéssel, lelkiismeretes munkavégzéssel és megfelelő tájékoztatással sikerre vihetem Megbízóim ügyeit.

 

Köszönöm, hogy meglátogatta honlapomat. Ha további információra van szüksége vagy szeretne konzultációt kérni, kérem, lépjen kapcsolatba velem a honlapon megadott elérhetőségeim valamelyikén.

 

Tisztelettel:

dr. Nagy Viktória ügyvéd